Javában belevágtunk az új évbe, a karácsonyi szeretetteljes idillnek már semmi nyoma. Pedig még egy hónap sem telt el, azóta, hogy azt ígértük, nem csak ekkor leszünk jobbak, hanem egész évben. Majdnem elütnek a zebrán babakocsival, a boltban a pénztárnál beszólnak, hogy siessek már. Kislányom kérdőn néz rám: Anya hova siet mindenki?

Küzdünk a frusztrációkkal, az önbizalom hiánnyal, a teljesítmény és a megfelelési kényszerrel, a mélázással a múlt miatt, a mi lett volna, ha érzéssel, a szorongással a jövő miatt, a mi lesz, akkor, ha félelemmel, a plusz és mínusz kilókkal.Szidjuk a rendszert, felőrlődünk a mindennapi pitiáner vitákban a munkahelyen, és otthon, kiégünk, kapkodunk, rohanunk.

Ha körbenézek az utcán azt, látom, hogy sietek, letolom, beszólok, lenyomom, torkának ugrok, elütöm, siessen már, nekem van igazam, kiosztom, nekem ez jár, feljelentem, nem érdekel, leszarom, én semmiről sem tehetek. 

A kommenteket el sem olvasom soha.

Posztolunk, szuper életünk van, mindenünk megvan. Irigyeljetek. Másokat megvető idézeteket osztunk. Szépek, és csinosak vagyok. 

Közben akarunk nagyon házat, aztán nagyobb házat, gyorsabb autót, műkörmöt, drágább ruhát, nagyobb lap topot, még több pénzt, sokkal távolabbi nyaralást, hatalmat, jobb állást, nyugalmat, kényelmet, kevés munkát, sok wellnesst. 

Mi van velünk emberek?

Nincs rá brit kutatók által készített felmérésem, de sejtem, hogy a legtöbb ember ugyanazzal a problémahalmazzal küzd. Akkor miért nem segítjük inkább egymást, mint görcsösen igyekszünk azt bizonyítani, hogy jobbak, sikeresebbek vagyunk, mint a mások?

Képzeld el, hogy mindened megvan, amit valaha akartál, mindent elértél, amiről álmodoztál, mit látsz ekkor?

Mit érzel ekkor?

Tudod egyáltalán, hogy mire vágysz?

Vagy csak az bánt, hogy az nincs meg Neked, ami a szomszédnak igen?

Vagy mi bánt?

Hova rohansz?