Amikor a pályaválasztás előtt álltam hirtelen kitaláltam, hogy mégsem közgazdász szeretnék lenni, hanem történelem tanár. Vonzott, hogy milyen izgalmas lehet kiállni a diákok elé, felkelteni az érdeklődésüket, terelgetni őket. Mondanom sem kell apukám kiakadt a döntésemen, még hogy az Ő lánya tanár lesz, ennél többre is vihetnéd, szajkózta. Ekkor találkoztam először a tanárokat övező hatalmas megbecsüléssel. Így nem lettem tanár még egy-két évig, csak mire 30 lettem. Imádtam tanítani, szerettem a gyerekeket is, jól kijöttünk, azt mondják szigorú voltam, de következetes. Azt éreztem, hogy része vagyok valami nagy egésznek, hogy valami hasznosat teszek a világért. Csak hát igaza volt Apukámnak, társadalmi szinten lenézett a tanári pálya, és nevetségesen alul fizetett. Kénytelen voltam elhagyni.

Miután megszületettek a lányaim, úgy döntöttem, hogy újra megpróbálkozom a tanítással. Csak én nem kellettem, mert vagy pont olyan szakirányos diplomám nem volt (soha egy állásinterjún nem került szóba a diplomáim szakiránya), vagy éppen nem adózást tanítottam korábban, hanem statisztikát, vagy mert nekem is voltak igényeim, mint egy normális állásinterjún. Volt, aki be se hívott, csak közölte, hogy nem vagyok alkalmas egy közgazdász tanári állásra (van közgazdász tanári diplomám). Azt hittem tanár hiány van.

Nemrég olvastam egy iskolaigazgatóról, aki azzal kampányolt, ha betérne egy matektanári papírral bíró egyén az iskolájába, aki meg tudja mondani a nevét, akkor azt egyből felvenné, és hadrendbe állítaná. Igen, a megfelelő papír, az nagyon fontos. Végülis valamit kell prezentálni annak, aki kiáll a katedrára. Jelen helyzetben a magyartanárnak, aki évekig tanította a matekot biztosan van matematika szakirányos diplomája. Az van, hogy a megfelelő szakmaiság az egyetlen, amit elvárnak egy tanártól, a papírját. De miért is lenne másként? Maga a tanárképzés sem készít fel másra. Se a bemenetnél, se a kimenetnél nincs egy szűrő, ami azt vizsgálja, hogy egy hallgató, alkalmas-e tanárnak, érted emberileg. Arra, hogy gyerekekkel fog dolgozni, hogy együttérző-e, hogy következetesen kér számon, hogy milyen módszerrel oktat, hogy felkészít-e a munka világára, tud-e csapatmunkára nevelni, hogy tud-e egyáltalán megfelelően kommunikálni. Mindez nem elvárás, és nem is értékelik. Amikor tanári állásinterjún voltam, ott is csak arról volt szó, hogy mit tudnék tanítani, a hogyanra nem volt kíváncsi senki. Nyílván én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolkodik a tanár szakmáról, hogy egy tanár elsődleges munkaeszköze a személyisége, a szakmaiság ezután jön. Biztos vagyok abban, hogy egy gyerek, még ha idősebb is, ha elfogad egy tanárt, akkor tudni fogja azt is, amit tanított. És le kell, hogy írjam, mert ma ez fontos, én is és a diákjaim is hoztuk az eredményeket, nem azt mondom, hogy elég, ha egy tanár „cuki”, de buta.

Szóval én nem értem, hogy miért ragaszkodunk ennyire, a megfelelő végzettséget igazoló papírhoz, amikor a matekot, meg a kémiát tudja egy mérnök is, más úgysem számít egy tanárnál se?

Amikor általános iskolás voltam, nem talált némettanárt az igazgató, így felvett egy gépészmérnök hölgyet, aki nagyon jól beszélt németül, mellesleg, mivel kreatív volt, Ő tartotta nekünk a rajzot, és a technikát is. Mondanom sem kell, hogy a melléknév ragozást azóta is tudom álmomból felébresztve is, de Ő tanított meg horgolni, gyöngyöt főzni, zoknit stoppolni. Nem volt pedagógus, és mégis megugrotta a feladatot. Ma meg inkább tanít egy magyartanár matekot, vagy egy alkoholista fizikát.

Most arról az apró, pici tényről feledkezzünk el, hogy egy mérnök nyilván nem fog tanár bérért dolgozni. Lehet viszont, hogy rugalmasabbá tennék a rendszert, ha megnéznénk az embert is, nem csak a diplomáját. Mint ahogy a közszférán kívül teszik a vállalatok.

Szerintem végtelenül megalázó az, hogy rajtad követelnek mindenféle megfelelőséget igazoló papírt a tudásodról, az erkölcsödről, mintha kegyet gyakorolnának, hogy adnak Neked munkát, majd kapsz érte valami nevetséges bért, össztársadalmi megvetést, és nem létező életpályát.

Sokszor elgondolkodom rajta, hogy a tanár-pedagógus társadalom, miért nem áll már fel, és mondja azt, hogy nem. Tényleg miért is? Én leléptem.