Hagyományosan, ha a főnök – beosztott viszonyról esik szó, akkor általában a beosztott szemszögéből látjuk a szituációt.

Állandóan hallani, hogy a vezető mennyire autokrata, vagy éppen mennyire megengedő, probléma, ha férfi, vagy ha nő. Nem tetszik, ha idős, vagy ha túl fiatal, gond, ha iskolázatlan, de az is, ha túl okos. Ha minden stimmel, akkor meg vagy hangulatember, vagy csak rosszul ébredt.  

Ritkábban látjuk azonban a másik oldalt, amikor egy vezetőnek van problémája egy dolgozóval, és nem tud vele az ötről a hatra jutni. Egy vezető nem beszél a beosztottakról, a felmerülő problémákról, és azok megoldásáról nyilvánosan. Kivel is beszélhetné meg? Ha jól működik a HR, akkor velük, de egyébként a vezetők magányosak.  

Ilyenkor jön jól egy coach, hogy ezekben a szituációkban megoldást találjanak együtt, hogy legyen valaki, akivel beszélni tud.

Az elmúlt időszakban két vezetővel is dolgoztam, akiknek nagyon hasonló volt a problémája, mégpedig az egyik alkalmazottjuk, pontosabban a dolgozónak a vezető felé tanúsított viselkedése és a munkához való hozzáállása. Szépen hozták az összes sztereotípiát, mert az egyik esetben egy nő volt a főnöke egy fiatal Z generációs srácnak, a másikban pedig egy fiatal vezető és egy idős szenior mérnők között alakult ki konfliktus, akik mindketten férfiak.

• Megkértem, hogy csinálja meg azt a munkát, és közölte, hogy nem. – mesélte női ügyfelem. – Majd, amikor szóvá tettem ezt a fajta viselkedést, akkor kicsi boci szemeivel rám nézett, és megállapította, hogy ellene most összeesküvés folyik.

Hogy mit csinált ebben a szituációban a vezető? Azon túl, hogy rettenetesen dühös lett, szépen mosolyogva, észrevétlenül beleállt a játszmába, és szinte elnézést kért.

Mi történt itt? Először tegyünk egy kis kitérőt.

Eric Berne már nagyon régen leírta a tranzakcióanalízis elméletét, ami bár rettentően bonyolult dolgot sugall, egy teljesen hétköznapi dolgot ábrázol. A konfliktusainkban általában háromféle szerepet ölthetünk magunkra. Vagy szülőként vagyunk jelen, vagy gyerekként, vagy felnőttként. Lehet tovább árnyalni, hogy egy szülő gondoskodó vagy szigorú, vagy egy gyerek éppen lázad vagy megalázkodik, viszont a felnőtt, ahogy a neve is sugallja egy érett, tényeken alapuló döntéshozó, aki sosem áll bele a játszmába. Általában egy szülő-gyerek konfliktus párról beszélünk, és szépen kirajzolódik, hogy egy szigorú szülővel szemben egy megalázkodó vagy éppen egy lázadó gyerek áll, de mindig egy felnőtt szerep az, ami feloldja a konfliktust. Ezen játszmák, ha berögzülnek hosszú-hosszú ideig fennállhatnak. Nagyon egyszerűen és lecsupaszítva erről szól a tranzakcióanalízis, de nem szeretném elbagatellizálni sem, mert Eric Berne több könyvet írt e témában. Mit tehetett volna ügyfelem? Mit tesz ilyenkor egy érzelemmentes „felnőtt” szereplő? Az elmélet szerint valami olyasmit, hogy ellened semmiféle összeesküvés nem zajlik, egyszerűen figyelmeztettelek, hogy nem végezted el a feladatot, és ez a fajta hozzáállás nem elfogadott ennél a cégnél.

A fenti eset után a dolgozó az alázatos kisgyerek szerepből átment a lázadó-manipulatív szerepbe, ügyfelem pedig a benne felgyülemlett összes dühét beletolta egy szigorú szülőbe. Gondolhatjátok, hogy se vége se hossza nem volt a konfliktusoknak.  

A sztori vége egyébként az lett, hogy amint megtanulta ügyfelem érzelemmentesen kezelni a helyzetet, ez feloldódott.

Ha már sztereotípiák, a nők azt szokták mondani, hogy nem az fáj, amit mondasz, hanem, ahogy mondod. Ezt a férfiak is érzik, még ha így nem is fogalmazzák meg. Az ügyfelem mondta, hogy szinte ugyanazokat a szavakat használta a legutolsó beszélgetéskor, ami után változott a helyzet. Viszont Ő más volt, határozott, és érzelemmentes, nagyon jól érezte magát a beszélgetés után, és nem érezte bántónak sem a mondandóját. Ezt azért fontos megjegyezni, mert mindkét vezetőben mélyen munkálkodott a félelem, hogy megsérti az alkalmazottat. Mire megértették, hogy éppen egy játszma kellős közepén vannak, és a tényekkel való szembesítés nélkül ez csak eszkalálódik, akkor döntöttek a változtatás mellett.