C'est la vie

Mindennapi traumáinkat add meg nékünk ma is

2020. március 04. - BPGerti

Mit számít a lelkünk és az érzelemvilágunk állapota egy olyan korban, amikor a külső megjelenés az első?  Hol van az ember, amikor a virtuális énje boldogan mosolyog bele a közösségi médiába?

Amikor valaki belekerül egy traumatikus állapotba, hasonlatos ahhoz a mesebeli királynőhöz, aki madárnak képzelte magát, miután elvesztette egy szem fiacskáját. A mese szépen szemlélteti miként veszítette el a királynő a környezetével a kapcsolatot, és azt a folyamatot is, hogyan hozza vissza egy mester a valóságba, apró pici lépésekkel. Ahogy a mese is bemutatja, az, aki átél egy traumát, az nem önmaga, nincs kapcsolata sem önmagával sem a külvilággal, logikus eszközökkel, észérvekkel éppen ezért bombázni felesleges.

Coach-hoz általában nem azok fordulnak, akik egy mély trauma feldolgozásában kérnek segítséget. Sokkal inkább egy elakadás, sorozatos rossznak ítélt döntések vagy éppen döntésképtelenség miatt. Azért használtam az általában kifejezést, mersebtapasz.jpgt sok esetben az illető sem tudja, hogy az elakadása, vagy a rossz megoldásai egy mélyebb, jól elrejtett, fel nem dolgozott esemény következményei.

Mondok egy példát. Adott egy fiatal nő, akinek nem működik jól a házassága. Adott lenne egy új kapcsolat is, de képtelen továbblépni, viszont az új kapcsolatot sem akarja elengedni. Ahogy tovább beszélgettünk, kiderül, hogy nagyon fiatalon elveszítette az édesapját, és ha arra gondol, hogy elveszítené az új férfit az életéből csak sír, és ugyanazt a fájdalmat éli át, mint, amit az apukája elvesztésekor.   

De előfordul az is, hogy egyfajta megoldási mechanizmussal dolgozunk, értsd ugyanúgy reagálunk bizonyos szituációkban. Szeretnénk ezen változtatni, például jobban kiállni magunkért, de nem értjük miért nem megy. Annak, akinek már gyerekként is azt mondogatták, hogy ezzel nem kell foglalkoznod, vagy okos enged, szamár szenved, annak nagyon nehéz felnőttként érdekérvényesítő módon viselkedni. Mesélte egy ügyfelem, hogy gyerekként haragot érzett a szülei iránt, amikor azok nem álltak ki egy szituációban a saját igazukért, hanem ráhagyták a másik félre. Amikor eljött hozzám dühös volt magára, amiért képtelen kiállni magáért, majd kiderült, hogy igazából nem is magára haragudott.

Feldmár Andrástól olvastam egyszer a hagyma elméletét, mely szerint, ha ér egyfajta negatív élmény, az a hagyma legbelső része. Az idők folyamán erre ugyan rárakódnak a héjak, amik elfedik, de ettől ez még ott van. De ha valamiféle hasonló helyzetbe kerülsz, az felkavar. Mivel a hagyma belsejét, már nagyszerűen elrejtetted, nem is tudod, hogy egy adott helyzet miért zaklat fel. Aztán egy idő után lesz egy spájzod tele hagymával.  

Mindenki cipel valamilyen batyut, csak az esetek nagy részében ragaszkodik is a tartalmához, szorítja erősen, mert az az övé. Érzi, hogy kellene tenni valamit, de beletörődik, hogy ez is én vagyok, hagyjuk is így, és így gyűlnek a hagymák a polcon. Közben el-elfogadsz világmegváltó tanácsokat, hallom, hogy már mindenki coacholja a másikat, valahogy mégsem jött el a világbéke, és Te sem érzed magad jobban tőlük.

A bejegyzés trackback címe:

https://clv.blog.hu/api/trackback/id/tr2315503576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása