Február 12.

Régóta vártam ezt a napot. Nem a 28 napos kampány miatt, hanem mert azt ígérték majdnem az égiek, hogy ezen a napon tudunk venni színházjegyet a Grönholm módszerre. Erről a darabról azt kell tudni, hogy a szombathelyi színházban az igazgatói irodában (tényleg) játszódik, ebből kifolyólag kb. egy osztálynyi vendég tudja megnézni egyszerre. Fel is írtam a naptáramba, hogy telefonálni kell pontban kilenckor, csak a naptáramat felejtettem el kinyitni ma. Annyira el voltam foglalva ugyanis azzal, hogy Lillának, aki a nagyobbik lányom azt mondja az orvos, hogy teljesen elmúlt az influenzája, és mehet oviba. Holnap lesz a farsang, és hetek óta készülünk rá. Azontúl, hogy hatalmas balhé lett volna abból, ha nem megy, mindenki végtelenül csalódottsággal vette volna tudomásul. De minden rendben, és boldogság van. Ez volt az első örömöm ezen a napom. Percek múlva pedig kaptam egy üzenetet, hogy március 5. 19.00 óra. Fogalmam sem volt, hogy ez mi, de csak annyi, hogy a férjem nem felejtette el, hogy ma van az a nap, amikor pár percre kitárulnak a kapuk, és meg lehet rohamozni a jegypénztárt, virtuálisan persze. Megvannak a jegyek. Éljen. És a harmadik az az, hogy a nap végén, úgy hajthatom álomra a fejem, hogy Lilla koszorúslány ruhája is összeállt, kalappal, álarccal, virágszirmos kosárkával, és az örömtől csillogó szemeivel. Kell ennél több? Aligha.